mol_feh_rv_r_u16_budai_u16_8_0_.jpg

MOL Fehérvár FC – Budai FC 8-0

 2022. augusztus 11.
 602
Edzőtábori felkészülési meccs

Edzőtábori felkészülési meccs

Mérkőzéselemzés:


Edzőtáborunk 3. napján Székesfehérvárra látogattunk, ahol a kiváló erőkből álló MOL Fehérvár volt az ellenfelünk.
A mérkőzésre ólomlábakkal, és rendkívül fásultan érkezett a csapat, hiszen nagyon komoly terhelést kaptak a találkozót megelőző két
napban, így komoly elvárásaink nem lehettek az eredményt illetően. A tavalyihoz képest egy erőteljesen felforgatott csapattal léptünk pályára,
ilyen összeállításban korábban még nem szerepeltünk, és összeszokottsággal sem lehet vádolni a társaságot, de ennek ellenére én teljes
mértékben elégedett vagyok a látottakkal, hiszen a fáradtság, és az új közeg miatt ilyen eredményre számítottam. A Vidi 8 játékossal
támadott le a mi védekező harmadunkban, és ezt könnyen kihasználhattuk volna, de kértem a játékosokat, hogy igyekezzenek kombinatív,
lapos passzos játékkal felépíteni a támadásokat, ami persze nem sikerült a legtöbb alkalommal, így a kapunk folyamatos nyomás alatt volt. 2-
3 gólt ugyan mi is szerezhettünk volna, de a játék képe teljesen jól kiütközik a végeredményben.

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
30. forduló: 2026.05.23 - szombat 17:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. BEH-Szent István
Eredményeink a BEH-Szent István ellen
Hazaiként: 0 nyert 1 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 2 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 II. KERÜLET UFC 27 65
2 MÉSZÖLY FOCISULI 26 60
3 SOROKSÁR SC II. 27 58
4 Rákosmente FC 27 57
5 Kelen SC II. 27 47
6 PESTSZENTIMREI SK 28 46
7 UNIONE FC II. 28 45
8 BEH-Szent István 27 38
9 Budatétény SE 27 32
10 TFSE II. - TENT BUDAPEST 28 30
11 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 26 27
12 AIRNERGY FC 27 23
13 Nimród SE 27 20
14 MLTC 27 18
15 BUDAI FC 27 15
29. forduló erdeményei
Nimród SE  -  TFSE II. - TENT BUDAPEST2:4
BEH-Szent István  -  II. KERÜLET UFC0:1
AIRNERGY FC  -  BUDAI FC3:0
SOROKSÁR SC II.  -  PESTSZENTIMREI SK3:0
Rákosmente FC  -  MLTC4:2
Kelen SC II.  -  UNIONE FC II.1:1

Facebook