IMG_0179.jpg

Csapataink eredményei – 2025. szeptember 1-től 7-ig:

 2025. szeptember 09.
 469
Felnőtt (-’08) BLSZ II.
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 4. forduló - 2025.09.06. 19:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző

Budai FC - Unione FC II. 3-2 (1-2)

G: Kuti L.(2), Kiss Zs.
Bánkúti – Boksay M., Szibele, Herczeg, Vermes, Kiss Zs. - Mezei, Papp B., Kocsis - Baráth, Kuti L.
Cs: Füzes, Fogarasy, Kanyó, Szántó, Csató

Mérkőzéselemzés: Második hazai mérkőzésünket játszottuk, Az ellenfélben több idősebb, felsőbb osztályban is
kipróbált játékos volt, fontos volt a koncentráltság játékosainknál.
A találkozót tökéletes kezdtük a 3.percben vezetést szereztünk. Ezután mezőnymunka volt a mérkőzésen, Az ellenfélben több rutinos játékos
is volt, ennek köszönhetően hamar rendezték soraikat, átvették az irányítást, és ennek köszönhetően szereztek két gólt. A félidőben így 1-2
volt az állás.

A fordulás után két helyen változtattam. Az ellenfél már nem volt annyira kezdeményező, főként mezőnymunka jellemezte az első 10 percet,
de egy jó helyen szerzett labda után egy gyors kontrából egyenlíteni tudtunk.. Innentől sokkal kezdeményezőbb lett az ellenfél, ezáltal
megnyíltak mögöttük a területek. Ezt kihasználva több kontrát is vezettünk, és az egyik sikerrel is járt így megszereztük a vezetést. A
mérkőzés végén beszorultunk a kapunk elé, de jól bírtuk a nyomást, és kivédekeztünk minden támadást.

Összegzés: A mérkőzésen minden játékos tökéletesen elvégezte a feladatát és minden taktikai utasítást betartottak.
Nagyon büszke vagyok a srácokra mert mindenüket kitették a pályár, aminek meglett az eredménye. Személy szerint
azt éreztem, hogy az ellenfél játékosai nem tudják tartani velünk a lépést, ami a futómennyiséget illeti. Ennek meg is
lett a gyümölcse megnyertük a mérkőzést. A végeredmény 3-2-es győzelem
IMG 0087

U17(’09) MLSZ Országos Kiemelt bajnokság, 2.forduló - 2025.09.06. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 100 néző

Budai FC – Illés Akadémia Szombathely 2-0 (1-0)


G: Zámbó, Mezőfi

Rusznák – Takács D., Gesler, Nagy Á., Bagi – Mezőfi, Bencsik, Zámbó, Jobbágy – Buzgó D., Battlay
Cs.: Hegyesi, Tran, Géczi, Mayer, Ecseri

Mérkőzéselemzés: Nem túl jó előjelekkel, de rendkívül motiváltan vártuk az első hazai „elitligás” bajnoki
mérkőzésüket, amire – nagy örömünkre – szépszámú nézőközönség volt kíváncsi.
Magabiztosan kezdtük az első félidőt, bátran játszottunk, éltünk az ellenfelünk által felkínált kezdeményezéssel, és igyekeztünk őket az előre
eltervezettnek megfelelően a széleken bontani. A félidő közepén sokadik pontrúgásunkat végre sikerült kihasználni: Zámbó tekert egy
oldalszabadrúgást veszélyesen kapura, amelybe senki nem tudott beleérni, de pont így lett tökéletes, hiszen érintés nélkül a hosszú alsóban
kötött ki a labda. Ezt követően kicsit felébredt az addig igencsak passzív vendégcsapat, de igazán komoly veszélyt nem tudtak kialakítani, jól
kontrolláltuk az eseményeket, majd visszavettük a irányítást is, így megérdemelt 1-0-ás előnnyel mehettünk a szünetre.

A második félidőt remekül kezdtük: egy szép akció végén Mezőfi használta ki a ziccerét, 2-0-ra alakítva az eredményt. Jól menedzseltük ezt a
játékrészt is, mertünk futballozni, és noha az utolsó 15-20 percben ellenfelünk érthető módon extra energiákat mozgósított a zárkózás
érdekében, de stabilan álltunk a lábunkon, nem nagyon engedtünk helyzetet nekik. Hiányérzetem a kontráink hatékonysága miatt lehet, de
nagyon örülök, hogy kapott gól nélkül, megérdemelten sikerült megszerezni első bajnoki pontjainkat!

Összegzés: Újfent emelem a kalapom a csapat előtt, hiszen hozzáállásban maximálisan visszakaptam azt, amit várok,
védekezésben rendkívül határozottak voltunk, labdás játékban pedig sokkal bátrabban fociztunk, mint az előző héten.
Klubtörténeti, első országos kiemeltbeli győzelmünket szeretnénk a múlt szombaton komoly sérülést szenvedett
Korponai Ábelnek ajánlani – veled vagyunk Ábel, és ugyan hosszú lesz az út, de ahogy lehet várunk vissza!

U16(’10) MLSZRegionálisAlapBajnokságÉszak-nyugati csoport, 2.forduló - 2025.09.06. 14:00 óra
Győr, Pápai út 39., Nádorvárosi Stadion - füves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző

DAC UP FC Győr – Budai FC 1-8 (0-4)

G: Szűcs (2), Tari (2), Bánki (2), Módos., Farkas.

Bugya B. - Cseke Z., Árvai G., Völgyi M, Farkas Zs. - Módos Zs, Szűcs L., Kraicsovits B. –
Sükösd S., Bánki J., Tari P.
Cs: Tóvári M., Csuri K., Molnár B., Pallós Á.,Vállai B., Veres Á., Makkai Z.

Mérkőzéselemzés: Második bajnoki meccsünk alkalmával Győrbe látogattunk.
Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan, és kevés érintővel játszott a csapat, ezáltal hamarabb kerültünk az ellenfél kapuja elé. Sok szép akciót
vezettünk, és ezekből nyolc gólt sikerült szerezni. Ellenfelünk szerényebb képességekkel rendelkezett, de végig sportszerűen, jó
hozzáállással futballozott.

Összességében, az előző héthez képest sokkal jobban tetszett a csapat játéka, és ez szerencsére a gólok számában is
megmutatkozott. Gratulálok a győzelemhez, és a mutatott játékhoz is!

IMG 0129

U15(’11) MLSZRegionálisAlapBajnokságKözép-nyugati csoport,1.forduló - 2025.09.06. 9:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző

Budai FC – Tatai AC 8-2 (5-1)

G: Pikáli (3), Buzgó Zs.(2), Huszár F., Gross, Németh
Gyenis – Huszár M., Érsek, Cseh-Kis, Mathiez - Tóth Sz., Huszár F., Lovas L./U14/, – Pikáli, Buzgó Zs., Németh

Cs.: Barna, Gross, Nagyidai /U14/, Bukvai, Gémesi, Reviczky-Balogh, Tolnai

Mérkőzéselemzés: Megkezdődött a bajnoki versenyfutás. A szezonnyitó mérkőzésen a Tatai AC csapatát fogadtuk
hazai pályán szombat reggel.

A mérkőzés elejétől kezdeményezően léptünk fel és a mi akaratunk érvényesült. Az első félidőben szinte teljes mértékben az ellenfél térfelén
folyt a játék. Magabiztosan játszottunk és szép támadásokat építettünk és sorra helyzetek tudtunk kialakítani, majd gólokat tudtunk szerezni.
A második félidőt egy kicsit lassabb tempóban kezdtük és több technikai hibát vétettünk, így a vendégeknek is adódtak lehetőségeik, de a
meccs végére újra mi domináltunk és le tudtuk zárni a mérkőzést további gólokkal.

Összegzés: Az első fontos lépést megtettük azzal, hogy fölényes győzelmet arattunk a szezonnyitányon, mert egy
hosszú és tartalmas felkészülési időszakot zártunk le magunk mögött. Azt gondolom a csapatjátékunk is egyben volt
ma és a játékosok mentálisan is nagyon jól kezelték a mérkőzést. Erre a küzdőszellemre lesz szükség a bajnokság
során! Amire még figyelnünk kell, hogy ne engedjünk, hogy az ellenfelünk hatással legyen a játékunk intenzitására és
tempójára, hanem mi diktáljuk az ilyen mérkőzések teljes egészében az iramot. Gratulálok a csapatnak a
győzelemhez!

U14 (’12) MLSZRegionálisAlapBajnokságKözép-keleti csoport, 2.forduló - 2025.09.06. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző

Budai FC - Jászfényszaru VSE 11-0 (6-0)

G: Mocsel (3) Biró (3) Ökrös (2) Réder, Kocsisevity, öngól

Tóth K.- Kocsisevity J. Nagy-Zsoldos M. Szohár G. Réder B.- Bán M. Ádám M. Vas Á. –
Trossen W. Biró A. Mocsel J.

Cs: Erős Á. Jeck Á. Petrik D. Tarcsafalvi M. Horváth R. Ökrös O.

Hazai pályán is bemutatkozhattunk nagypályán, ugyanis a Jászfényszaru VSE csapatát fogadtuk a bajnokság 2. fordulójában.

A mérkőzést nagyon hamar eldöntötte a csapat hiszen 20 perc után már 3 gólos volt az előny. Ez talán egy kicsit túlzottan is megnyugtatta a
csapatot, mert voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amik annyira nem tetszettek. A második félidőre már tetemes előny alakult ki, aminek
a vége 2 számjegyű különbség lett.

Összegezve: Fizikálisan sokkal jobb csapat voltunk, mint az ellenfelünk, ez hamar megmutatkozott, de mégis volt a
mérkőzésen egy olyan periódus, ahol párharcokat veszítettünk, könnyelműen játszottunk és rengeteg labdát adtunk el.
A hétvégén már nem biztos, hogy bele fog férni ez a rövid kihagyás, hiszen akkor már egy sokkal jobb képességű
csapat ellen fogunk játszani! Ettől függetlenül gratulálok mindenkinek! Sokkal kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk
a következő mérkőzéseken! Nem lehetnek hullámvölgyeink!

IMG 0134

U13 (’13) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 2.forduló - 2025.09.06. 12:00 óra
Balassagyarmat , Ipolypart.u.1-5., Kövi Pál Sportcentrum - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő,
4x20 perc,30 néző

Balassagyarmat Palóc Farkasok – Budai FC 5-3 (1-2, 2-0, 0-0, 2-1)

G: Nádasdi Dávid (2) Szarka Maxim

A mérkőzésen résztvevő keret: Orosz Kristóf, Szarka Maxim, Nagymáté Zsigmond, Sámi Zsigmond, Dóczy Alex,
Nádasdi Dávid, Földi Móric, Hollik István, Nemes Attila, Hammerle Benjamin, Solti Ádám, Bencz-Gehér Csaba,
Pécsi Márton, Kelemen Áron

Mérkőzéselemzés: Második bajnoki mérkőzésünkön Nógrád megye egyik központjába, Balassagyarmatra látogattunk.
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Kértem a srácoktól, hogy becsüljék meg a labdát, hogy higgadtan játszanak ne legyen kapkodás és
merjenek focizni. Az első 20 percben vezettünk is 2-0-ra. Labdakihozatalok amiket egész héten gyakoroltunk azok működtek köszönhető
annak, hogy a két belső védő és a 3 középpályás nagyon jó helyekre mozogtak és emiatt sikerült uralnunk az első 20 percet.Jók voltak a
távolságok a csapatrészek között. Sajnos a második 20 percet nem úgy kezdtük mint az elsőt és a Balassagyarmat megfordította a meccs
állását. Becsülettel küzdöttünk a meccs utolsó percéig és sikerült szépítenünk az eredményen.

Összegzés: Azt gondolom, hogy amióta átvettem a csapatot azóta most láttam őket a legjobban focizni. Bátrak voltak
kezdeményezőek voltak és talán ami a legfontosabb, hogy láttam a szemekben a tüzet és a győzni akarást . Nagyon
kulturáltan, és stílusosan játszottunk egész mérkőzésen, és bízom benne, hogy ezt előbb utóbb eredményességben is
láthatjuk.

IMG 0224
U12 (’14/’15) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 2.forduló - 2025.09.06. 12:00 óra
Balassagyarmat , Ipolypart.u.1-5., Kövi Pál Sportcentrum - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő,
4x20 perc,18 néző

Balassagyarmat Palóc Farkasok - Budai FC 5-1 (0-0, 1-0, 2-0, 2-1)

G: Viszt Z.

Bencz-Gehér A. – Seregi B., Molnár D., Szesztai Á., Sípos-Cserjési A., - Viszt Z., Ballagi S., Nico, - Hajagos M.

Mérkőzéselemzés: A bajnokság második fordulójában a Balassagyarmat Palóc Farkasok együttese ellen léptünk
pályára.

A mérkőzést egy kicsit dekoncentráltan kezdtük, ennek ellenére az első negyedben még kifejezetten jól futballoztunk, több ígéretes megoldás
is jellemezte a játékunkat.

A folytatásban azonban sok hiba csúszott a játékunkban, és fokozatosan elvesztettük a ritmust. Nem igazán találtuk a visszautat a
mérkőzésbe, így ellenfelünk fölénye érvényesült.
Az utolsó negyed második felében sikerült újra felébredni, bátrabban játszottunk, és ennek köszönhetően gólt is szereztünk.

Összességében a találkozó rávilágított arra, hogy a játékban megjelenő alapelvek követése kulcsfontosságú a
kiegyensúlyozott teljesítményhez. Amíg ezekhez tudunk ragaszkodni, addig jó futballt tudunk játszani, am amint ezek
háttérbe szorulnak, nehézségekbe ütközünk. Ez lesz a legfontosabb tanulság a folytatásra nézve.

IMG 0247

U11(’15) 1.felkészülési mérkőzés - 2025.09.04. 17.30 óra,
I.Czakó u. 2-4, Sport és Szabadidőközpont - műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 4x20 perc, 50 néző
A mérkőzésen résztvevő keret: Galla Ábel, Kovács Zorán András, Sipos-Cserjési Horka, Püspöki András, Zseli

Áron, Székely Bence Richárd, Börcsök Boldizsár, Bora Bende Barnabás, Lusztig Nátán, Stein Christian, Badari-
Bartos Milán, Hettyey Vince, Szilágyi Márton

Budai FC - Budafoki LC 6-8

G: Lusztig Nátán (3), Szilágyi Márton (2), Badari-Bartos Milán

Egy nagyon kiegyenlített meccset játszottunk a Budafok ellen, ahol két hasonló erősségű csapat ütközött meg egymással. A mérkőzés első
része kifejezetten tetszett, voltak nagyon szép megoldások, szuper labdakihozatalok és összjátékok. A mérkőzés közepe tájékán volt egy
hullámvölgy, amikor látszódott a gyerekeken hogy mind fejben, mind fizikális elfáradtak, ebből adódóan az összjáték helyett inkább elkezdett
dominálni az egyéni játék a mérkőzés ezen részében, a passzokba pedig több hiba csúszott. A végére viszont sikerült megint felpörögnünk,
és szépen zártuk a mérkőzést.

Összességében nagyon elégedett vagyok, hiszen ez volt az első edzőmeccsünk a nyári szünte után, ami kifejezetten
jól sikerült.

U10 (’16) 1.felkészülési mérkőzés - 2025.09.05. 17:30 óra
I.Czakó u. 2-4, Sport és Szabadidőközpont - műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 3x18 perc, 160 néző

Budai FC – Budafoki LC 1-12

G: Teleki

A mérkőzésen résztvevő játékosok: Vörösváry András, Vörösváry Félix, Viszt Zétény, Teleki Keve, Kollai Miklós,
Varga Vince, Szálka Sámuel, Balla András, Isépy Barnabás, Szalai Boldizsár, Rozgonyi Zente, Csomay Miklós,
Kászli Péter, Baksai Maxim, Schade Noé,

U10-es csapatunk második felkészülési eseményén a Budafok csapatát láthattuk vendégül a Czakó utcai Sporttelepen.
Ezen a napon edzés helyett mérkőzés várt a fiainkra. Örömteli, hogy most már a teljes keret tudott rendelkezésre állni, így el tudott kezdődni
az élesebb tesztelés. Ellenfelünk egy remekül felkészített brigád volt, akik mögött számos közös edzés és torna állt már. Ezek rólunk sajnos
nem mondhatók el, de természetesen nagy elánnal vetettük bele magunkat a mérkőzésbe.
Jól is kezdtük a találkozót, hiszen teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk. Jól ment a játék a csapatnak, sikerült is helyzetet kidolgozni, ahol
több koncentrációval jobb eredmény is születhetett volna. Ahogy lenni szokott a futballban, nem lehet eltűntetni a nagy különbségeket.
Ellenfelünk fokozatosan vette át az irányítást, ami gólokban is megmutatkozott. Agilisabbak, bátrabbak és bevállalósabbak voltak,
megérdemelt nagy arányú győzelmet arattak.

Összegzés: Nagyon sok munka áll még előttünk, hogy felvegyük a magasabb szint tempóját, de készek vagyunk
beleállni a melóba. Sok bíztató jelet láttam egyénileg, és csapatszinten is, úgy gondolom nagy potenciál van a
csapatban, kérdés ki tudjuk-e hozni magunkból? Köszönjük ellenfelünknek, hogy elfogadták a meghívást, reméljük
tudunk még játszani a szezonban egymással.

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
8. forduló: 2025.10.04 - szombat 17:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. Rákosmente FC
Eredményeink a Rákosmente FC ellen
Hazaiként: 1 nyert 0 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 1 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 Rákosmente FC 6 14
2 II. KERÜLET UFC 6 13
3 Budatétény SE 6 13
4 PESTSZENTIMREI SK 6 13
5 UNIONE FC II. 6 12
6 MÉSZÖLY FOCISULI 6 10
7 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 6 10
8 MLTC 6 10
9 SOROKSÁR SC II. 6 9
10 Kelen SC II. 6 9
11 TFSE II. - TENT BUDAPEST 6 9
12 BEH-Szent István 6 5
13 BUDAI FC 6 4
14 Nimród SE 6 3
15 AIRNERGY FC 6 3
16 BARÁTI BŐRLABDA FC 6 0
6. forduló erdeményei
TFSE II. - TENT BUDAPEST  -  PESTSZENTIMREI SK0:2
Nimród SE  -  Rákosmente FC2:5
Budatétény SE  -  BEH-Szent István2:3
MÉSZÖLY FOCISULI  -  SOROKSÁR SC II.2:3
BARÁTI BŐRLABDA FC  -  Kelen SC II.1:6
AIRNERGY FC  -  II. KERÜLET UFC1:1
BUDAI FC  -  MLTC2:4
TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II.  -  UNIONE FC II.1:3
BUDAI FC  -  MLTC?:?

góllövő lista

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
  Játékosnév Mérk. Gól
Még senki nem rúgott gólt ebben a bajnokságban!

Havi hírek 2019

Facebook

Egyéb hírek